Negatív következményeket eredményezhetnek a kormány "adósmentő" törvényei
Nehéz értelmezni a helyzetet a két héttel ezelőtt megszavazott devizahiteles jogszabály hatályba lépését követően. Az adósokban növekedett a remény, a bankok szívják a fogukat, pontosan azonban senki nem tudja, mit is fog eredményezni hitelére nézve a jelenlegi helyzet. Össztársadalmi szinten és hosszú távon negatív tendenciákkal is számolni kell.
Legalábbis erre igyekezett rámutatni több makrogazdasági elemző is, amikor a tervezett jogszabályok nemzetgazdaságra gyakorolt hatásáról értekeztek. Egyesek szerint azon valóban lehet vitatkozni, hogy tisztességesek voltak-e a bankok, amikor egyoldalúan áthárították a fogyasztókra finanszírozási költségeik változását. A 2008-as világválság hatására ugyanis a pénzintézetek egyre drágábban tudtak csak svájci frankhoz jutni, a különbözet egy részét kamat formájában érvényesítették az ügyfelek felé, ám amikor 2010 után elkezdett normalizálódni a piac, a kamatok a felemelt szinten maradtak. Magyarán a rossz adósok miatti költségeiket a jó adósokkal fizettették meg.
Sok elemző úgy véli azonban, hogy – szemben a kormányzati kommunikációval – nem lehet állítani, hogy az árfolyamkockázat vonatkozásában tisztességtelenül jártak volna el a bankok. Ezért, mivel az erre vonatkozó része is átment a jogszabálynak, ebből következően az árfolyamrésből és az egyoldalú szerződésmódosításból amúgy is eredő 4-800 milliárdos kiadásai exponenciálisan ugrottak meg a pénzintézeteknek. Ezek a veszteségek pedig együttesen többszörösei lehetnek a végtörlesztésből eredő veszteségnek, amely egyébként komolyan éreztette hatását a reálgazdaságban. Számos szakértő szerint az elmúlt húsz évben a magyar bankszektor átlagos megtérülési rátája (a befektetett tőkéhez viszonyított haszon) két százalék körül volt, és idén is 60-80 milliárd forint veszteséggel számol, amely így a tervezett „devizamentő” törvényekkel minimum megötszöröződik majd.
Márpedig ebből az alábbiak következhetnek: a bankok rengeteg embert ki fognak rúgni, és csökkenteni fogják a magyarországi tevékenységüket, például a hitelezést, amelynek jelentős reálgazdasági költségei lesznek, ha ugyanis nincs vállalati hitelezés, akkor beruházás sincs, és marad az amortizáció. Ráadásul a kivonuló bankok nyomán néhány szereplősre zsugorodna, monopolizálódna a magyarországi pénzpiac. Vagyis a devizaadósok rövidtávon haszonélvezői lehetnek az állami beavatkozásnak, de hosszú távon mindenki megihatja a levét az ennek nyomán kialakuló piaci átrendeződésnek – legalábbis feltételezhetően.
Már korábban is többen úgy vélték, van jobb megoldás a devizahitelesek megmentésére, mint jogszabályalkotással bebetonozni egy ilyen helyzetet. Ehhez azonban a politikának ésszerű kompromisszumot kellene (volna?) ajánlania a bankoknak. Amennyiben például a kormány vezetője és a legnagyobb bank vezére ezt megbeszélték volna egymással, akkor ahhoz valamennyi másik bank is fölzárkózott volna, és egy csapásra megoldható lett volna több százezer család problémája. Konkrét példa erre, hogy aki felvett ötmilliót, és miután annyit vissza is fizetett, még mindig várnak hétmilliót, a bank már csak mondjuk 2,5-3 milliót követelne egy forint alapú, üzleti kamattal számolt kedvező lefolyású konstrukcióban.
Ez a hajó azonban vélhetően már elment, bár még van egy nyár a háttéralkukra. Hiszen miközben az egyik oldalon a kormány százmilliárdokat vesz el a bankoktól, a másik oldalon adósok tömegeit szolgáltatja ki nekik hosszú távra az által, hogy jogszabállyal hiúsítja meg például a hitelintézeti törvényben lefektetett jogelvek áthágása miatti igényérvényesítést a bíróságok előtt (ilyen például az autóhitelek egy része). Arról nem is beszélve, hogy a törvényjavaslat értelmében a jelenleg folyó – a törvény által létrehozni kívánt helyzetnél akár kedvezőbb eredménnyel kecsegtető – pereket is felfüggesztik.
