Ebben az írásban megtalál minden lényeges információt a tartozás elévüléséről, elévülés megállapításáról, számításáról, érvényesítéséről azok számára, akiket követeléskezelő keresett meg régi, elévülés gyanús tartozással, akár végrehajtás alatt. Van-e tennivalóm ha elévült a tartozásom és pontosan mi?
Mi az elévülés
Az elévülés lényege valójában az, hogy amennyiben a jogosult nem fektet kellő hangsúlyt arra, hogy követelését érvényesítse viszonylag hosszú időn keresztül, úgy nem érdemli meg, hogy a bíróság segítséget nyújtson számára az igénye érvényesítéséhez, illetve kialakul az a törvényi vélelem, hogy a jogosultnak az igény érvényesítéséhez fűződő érdeke már nem áll fenn. Ezen túl az elévülés megakadályozza azt is, hogy a jogosult követelését a végtelen ideig kamatoztassa.
(Nagy cikk, minden egy helyen, amit az adósság elévüléséről tudni kell.)
Az elévülés megállapítása
Az elévülés mára közismert, gyakran használt kifejezéssé vált, mégis rengeteg a félreértés körülötte, pedig az elévülés rendkívül fontos jogintézmény, amivel minden adósnak tisztába kellene lennie. Számos követeléskezelő cég hajtja be nap mint nap elévült követeléseit, ezért ebben az írásban segítünk rávilágítani azokra a részletekre, amelyek segítenek az elévülés megállapításában és érvényesítésének módjaiban. Az elévülés érvényesítésével gyakran élethosszig tartó adósságtól szabadulhatnak meg az érintettek, ám a sikerhez nagyon fontos, hogy megfelelően értelmezzük a vonatkozó jogszabályokat és szakszerűen folytassuk le az eljárást. Ez elévülés megállapításánál és érvényesítésénél nem mindegy, hogy milyen jogviszonyból származik a tartozás, régi vagy új Ptk. hatálya alá tartozik-e, indult-e végrehajtás vagy más jogi eljárás az ügyben, peres úton vagy peren kívül érvényesíthető-e az elévülés stb.
A követeléskezelők behajtják az elévült követeléseket is?
Igen, simán. Nem nyugodhat meg senki, aki úgy érzi, vagy tudja, hogy elévült a tartozása. Az a tapasztalat, hogy a követeléskezelőket általában nem igazán hatja meg az elévülés. Ha elévült, ha nem megpróbálják behajtani a követeléseket akár peren kívül, akár bírósági úton, illetve végrehajtás során. Bár az elévülés következtében a követelés az időmúlás következtében válik behajthatatlanná, azaz egy elévült követelést bírósági eljárásban nem lehet érvényesíteni (2013. évi V. törvény Ptk. 6:23. §), ennek ellenére rengeteg elévült követelést hajtanak be nap mint nap követeléskezelők, mivel ők tudják ennek a mikéntjét. Ezzel szemeben az adósok pedig többnyire nincsenek tisztában jogaikkal, lehetőségeikkel, így gyakran élethosszig tartó adósság törlesztésbe kényszerülnek, mivel régi tartozásokra felszámított magas kamatok miatt hiába törlesztenek, sosem csökken az adósság.
Fontos megérteni, hogy amennyiben az adós nem érvényesíti az elévülést, úgy a hatóságok azt nem fogják hivatalból vizsgálni, ezrét a követeléskezelők sok esetben könnyedén végrehajtják elévült követeléseiket.
Mit nem jelent az elévülés
Az elévülés nem jelenti az, hogy a követelés jogtalan, alaptalan, valótlan. Csupán kifutott a jogosult a rendelkezésre álló időből, hogy jogi úton érvényesítse azt. Érdemes megérteni, hogy a bírósági érvényesíthetőség megszűnése nem jelenti feltétlenül egyúttal a kötelem megszűnését is. Bírósági úton kívül más módon – például írásbeli felszólítással - ugyan követelhető, ha azonban a kötelezett a teljesítésre önként nem hajlandó, a jogosult igényét bírósági úton nem tudja érvényesíteni. Elévült követelés esetén a jogusultnak joga van fizetési felszólítást küldeni, nyilvántartást vezetni, kamatot felszámítani, persze mindennek nem sok értelme van, ha a lényeghez nincs joga, nem hajthatja be a követelést jogi úton. Más út pedgi nem létezik (a félreértések elkerülése érdekében).
Tehát az elévüléssel maga az igény(követelés) nem szűnik meg, hanem arról van szó, hogy bíróság vagy más hatóság előtt már érvényesíteni nem lehet. (naturalis obligatio). Az elévülés azonban nem ad lehetőséget az adósnak arra sem, hogy adatai a KHR listáról törlésre kerüljenek. Az elévülés hivatalból nem vehető figyelembe, arra az érdekeltnek kell hivatkoznia, ennek bizonyítása is őt terheli.
Félreértések az elévüléssel kapcsolatban
1: Az elévült követelés jogtalan követelés
Ez nem így van. Az elévülés nem jelenti azt, hogy a tartozás valótlan, vagy jogtalan, amivel valójában nem is tartozunk. Az elévülés - az adós szempontjából - egy óriási mázli, mivel a követelés jogosultja elkövette azt a hibát, hogy a rendelkezésre álló időn belül nem szakította meg ez elévülést. Ha viszont az elévülési időn belül elévülést megszakító cselekményt kezdeményez, akkor a követelés nem évül el. Az elévülés tehát azt jelenti, hogy nem lehet jogi úton behajtani azokat a követeléseket, amelyek - akár jogszerűen követelhető valós tartozások, de - az igény érvényesíthetősége az időmúlás következtében megszűnt.
2: Elévült tartozás után kifizetett összeg visszajár
Az elévülés egyébként az adósnak a szolgáltatás teljesítésére vonatkozó kötelezettségét nem érinti, ezért az elévült követelés kapcsán teljesített befizetéseket a követelés elévülésére tekintettel visszakövetelni utólag nem lehet. Az elévülés tehát nem azt jelenti, hogy a követelés nem jogos, vagy az adósság nem valós, hanem azt, hogy a jogosult kifutott az időből, amely a követelés behajtására rendelkezésére állt. Ez nem jelenti azt sem, hogy egy 30 évvel ezelőtti tartozás eleve elévült volna. Az elévülés csak akkor következik be, ha elévülési időn belül a jogosult nem kezdeményezett elévülést megszakító cselekményeket.
3: A fizetési felszólítás mindenképp megszakítja az elévülést
Az új Ptk. azonban úgy rendelkezik (ez a 2014. március 15-után keletkezett kölcsönszerződésekre/jogviszonyokra vonatkozik), hogy mivel az írásbeli felszólítással a jogosult számára korlátlan ideig lehetővé válna az elévülés bekövetkezésének kitolása, a jogbiztonság elősegítése céljából, az új Ptk. alapján a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás már nem szakítja meg az elévülést. Azonban a 2014. március 15-előtt felvett kölcsönök, tartozások esetében sajnos tulajdonképpen korlátlan ideig lehetőség van az elévülés bekövetkezésének kitolására. Egyébként a mai napig a legtöbb problémás adósság ebbe a kategóriába tartozik a régi Ptk. hatálya alá, ahol az elévülést megszakítja a fizetési felszólítás is.
Elévülés megszakítása a régi Ptk. alá tartozó ügyekben - (2014 előtti tartozások esetén)
-A követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás
-A követelés bírósági úton való érvényesítése
-A tartozás megegyezéssel való módosítása -ideértve az egyezséget is
-A tartozásnak a kötelezett részéről való elismerése
Megszakítja az elévülést.
........
Az elévülés nagycikk további tartalma:
- Elévülésmegszakítása az új Ptk. alá tartozó ügyekben - 2014. március 15- után
- Engedményezett követelések elévülése
- Az elévülési idő. Mennyi idő után évül el a tartozás?
- Az elévülési idő. Mennyi idő után évül el a tartozás?
- Honnan kezdődik az elévülés idő?
- Elévülési idők, különféle tartozások elévülési ideje
- Végzetes tévhitek az elévüléssel kapcsolatban
- Elévülés végrehajtás alatt álló ügyekben - azaz a végrehajtási jog elévülése
- Elévülési idők végrehajtásban
- A végrehajtási jog elévülési ideje
- Elévülés érvényesítése végrehajtási eljárásban
- A végrehajtási jog elévülésének pontos megállapítása
- Honnan indul a végrehajtási jog elévülési ideje?
- Ezekben az esetekben nincs elévülés
ERDEKEL A TELJES CIKK AZ ELÉVÜLÉSRŐL, TOVÁBB OLVASOM.
Kérje szakember segítségét
Sok esetben előfordul, hogy különféle társaságok nagyon is etikátlanul megszerzett és elképesztő összegekre kamatoztatott követeléseket akarnak rosszhiszemű módon behajtatni áldozataikon. Ilyen esetekben mindenképp érdemes szakszerűen megállapítani, hogy az adósság elévülése bekövetkezett-e. Ha igen, akkor feltétlenül ajánlott élni a jog adta lehetőséggel. Kérje szakember segítségét.
Forrás: Bankihitelkarosultak.hu