Nem lehet elmenni amellett, ahogyan erőfölényükkel visszaéltek
Egyre nagyobb társadalmi feszültséget szül a hitel-adósok megsegítésére szánt mentőcsomagok kialakítása. A bankok rendkívül nehezen viselik érdekeik sérelmét, vannak azonban még olyanok is, akik a devizahiteleseken vernék el a port és őket hibáztatják a kialakult helyzetért. … A valós helyzet azonban többnyire az, hogy – más területekhez hasonlóan – a pénzügyek terén is védeni kell a fogyasztókat. Az egyszerű hitelfelvevők a legtöbb esetben vajmi keveset értenek a gazdasági-jogi összefüggésekhez, márpedig különösen igaz ez egy olyan bonyolult konstrukció esetében, mint a devizahitel.
Ahogyan az a hitelkarosultak.blog.hu cikkeihez írt olvasói kommentárokból is kiderül, sokan akadnak olyanok, akik semmiféle segítséget nem nyújtanának a bajba jutott devizahitelesek számára. Többségük a társadalmi szolidaritást, sőt, még jól felfogott saját gazdasági érdekeiket is figyelmen kívül hagyva vádaskodnak a deviza alapú kölcsön-, hitelügyletek alapján eladósodott magánemberek felett. Pedig a helyzet ennél jóval összetettebb. A kormányzati oldal, a PSZÁF felelősségéről már több alkalommal is írtunk cikket, a pénzügyi közvetítők felelősségét is érintettük már és a jövőben is foglalkozunk még velük. Szólni kell a hitelintézetek szerepéről is.
A bankok felelőssége ugyanis megkerülhetetlen a témában! Való igaz, alapvetően egy pénzügyi szervezetről van szó, karakteres gazdasági érdekekkel és működési mechanizmussal. Mint a polgári viszonyok szereplője, nem lehet elvárni tőle szociális alapú intézkedéseket. Látni kell azonban, hogy óriási erőfölényben van az általában személyes kis alapvető szükségleteit (lakás, autó) kielégíteni kívánó hitelfelvevővel, mint fogyasztóval szemben. A jog márpedig védi a fogyasztókat, éppen azért, mert a múltban számtalanszor előfordult már, amikor az „erős” könnyedén érvényesítette gazdasági érdekeit a valójában nem is egyenrangú másik féllel szemben. Éppen emiatt válik igenis jogossá az, hogy a devizahiteleseket megsegítő állami programokban teherhordózóként is szerepet vállaljanak!
Ne éljenek vissza a hatalmukkal a bankok!
A banki hitelszerződésekkel kapcsolatosan két fontos elvnek kell érvényesülnie a gazdaságban. Egyrészről a hitelezővédelem elvének, másrészről viszont a fogyasztóvédelemnek! Tekintettel a fogyasztók nagy számára, arra, hogy többnyire magánszemélyekről van szó, akik nem gazdasági érdekükből kifolyólag járnak el, ez utóbbi különösen hangsúlyos.
Az általános az, hogy az egyszerű, hétköznapi emberek számára a bank valami jelentős, nehezen elérhető és felfogható intézmény. Általában az állami intézményekkel helyezik egy rangsorba annak ellenére, hogy semmivel sem többek, mint bármelyik másik gazdasági szereplő. Így volt ez annak idején a devizahitelek „kiszórása” során is. A hitelintézetek összehasonlíthatatlan kommunikációs, információs, intellektuális erőfölényben voltak, egy egész gépezet szakosodott arra, hogy a különféle hitel-termékeket kiszórják a piacon – saját érdekeiket minél hatékonyabban érvényesítve. Még a jogi, közgazdasági tapasztalatokkal rendelkezők számára is bonyolultak, átláthatatlanok lehetnek a különféle pénzügyi termékek, hitelek konstrukciói! Különösen igaz ez a devizahitelekre, amelyek már egyes vonatkozásokban inkább hasonlítanak a szerencseelemeket magukban foglaló biztosítási szerződésekre, mint a klasszikus gazdasági ügyletekre (ezeknek a lényege nagyon egyszerű: „Te adsz valamit, cserébe én is adok valamit, amiben most megegyeztünk!”) A szerződések a legtöbbek számára teljesen értelmezhetetlenek voltak. Ahogyan sok esetben most is, a hitelfelvevők általában csak két dolgot láthattak: Egyrészről az értékesítő személyét, aki egy hitel-közvetítő volt, vagy egy bankár. Aki persze, igen könnyen el tudja adni magát és a terméket… Másrészről pedig azt, hogy akkor most mennyit is kap és mennyit is kell fizetnie. Azt se felejtsük el, hogy a devizahitelek a kétezres évek közepén jóval kedvezőbb konstrukciójú termékek voltak, mint a forint alapú hitelek. Jelentős különbség volt a kettő között. Érthető tehát, ha az akkor sokkal kedvezőbb devizahitelek mellett döntöttek sokan, hiszen eleve azt ajánlották neki az értékesítők, másrészt pedig a számok is alátámasztották a választást. Mindez persze, a bankok érdeke is volt, hiszen az árfolyam-spekulációk útján bizony, a bankok is nagyon jól jártak. Végső soron a motorja a folyamatnak valahol sokkal inkább a bankok közelében helyezkedett el. Ők dolgozták ki a konstrukciót, a szerződéseket, utána ők kezdték azt reklámozni, és ők voltak azok, akik pontosan látták a statisztikáikból, milyen óriási iramban zajlik a devizahitelezés.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy hiteleket Magyarországon csak hitelintézetek, bankok adhatnak. Amennyiben egy ügyfélnek, fogyasztónak nem tetszik a bank magatartása, szerződése, nem tud elmenni a sarki boltba, vagy a benzinkútra, hogy akkor ott vegyen fel hitelt. Azok, akik végre lakáshoz szerettek volna jutni, vállalkozásuk beindításához akartak végre egy autót, kénytelen-kelletlen a bankok által kidolgozott termékekből, a bankok feltételei szerint juthattak csak hitelekhez!
A Polgári Törvénykönyv sok szabályt tartalmaz a fogyasztóvédelem érdekében, továbbá arra irányulóan, hogy az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételekkel nehezebben lehessen visszaélni. Ezek közül nehezen érvényesíthető bármelyik is annak ellenére, hogy a bankok általában odatoltak egy tömegesített szerződést, aztán a hitelfelvevő dönthetett arról, hogy vagy aláírja, vagy sem. A gyakorlatban az egyes feltételeken nem módosíthatott (ha egyáltalán értette azokat). Ilyenek az úgynevezett adhéziós szerződések. Egyes szerződések tartalmát az egyik szerződő fél előre meghatározza, a másik fél döntési joga a szerződés elfogadására vagy elutasítására egyszerűsödik és korlátozódik, a szerződés tartalmát nem tárgyalják meg. A szerződés például formanyomtatványként, blankettaként jelenik meg. Az adhéziós szerződések megjelenése és elterjedése egyfelől könnyíti és gyorsítja a szerződéskötés folyamatát, de mivel a szerződés tartalmát mindig a gazdaságilag erősebb fél határozza meg, a visszaélés nyilvánvaló.
Saját magukat is „kinyírják”
Érdemes kiemelni az egyik olvasó hozzászólását, amelyet korábbi cikkünk alá szerkesztett. Fontos lenne, ha a gazdasági szereplők, bankok is hasonlóan összetetten tudnák látni tényleges szerepüket és jelentőségüket. Íme a hozzászólás szerkesztett változata:
„Mint racionálisan gondolkodó, és alapvetően az emberi természet gyengeségeivel tisztában lévő lény, a számításaimban olyan forgatókönyv is szerepelt, hogy a bankok mohóbbak lesznek, mint ami indokolt. Abban azonban bíztam, hogy a saját jól felfogott üzleti érdekükben azért képesek visszafogni magukat. Ebben tévedtem.
Sajnos üzletpolitikájuk egy gyorsan terjedő vírushoz hasonlít, amikor olyan gyorsan terjeszkedik a vírus a gazdatestben, hogy ripsz-ropsz elviszi áldozatát, a fertőzés terjedésének gátja pedig az, hogy gyorsabban öl, mint ahogy a gazdatestből tovább tudna fertőzni. Pont ezért nehéz nekik most újra hitelezni. Kéne, kéne, mert kellene a haszon, de kivégezték a potenciális áldozataikat. Épeszű üzletember ilyet nem csinál.
Ezzel együtt mit lehet tenni, az életet élni kell, ha mindig a legrosszabb forgatókönyv szerinti megoldásra reagál az ember, akkor most felkötheti magát, mert az élet nevezetű show-műsor garantáltan a halállal ér véget. Az ember kommentel, tájékoztat, hogy tanuljanak mások, és csökkentse az árokásó mechanizmust, amikor is épp egy kupac társadalmi csoport van kikiáltva bűnbaknak, míg x csoport jól profitál a dologból. Mindezt még x csoport jól felfogott érdekében kellene orvosolni, mielőtt tényleg úgy járnak, mint az egyszeri ebola, ami pillanatokon belül kipusztítja potenciális áldozatait, magát is elpusztítva. Csak normális esetben a bankoknak nem vírusként, hanem a gazdaság motorjának, olajaként kéne működnie...”
