Jöhet a családi csődeljárás intézménye – de minek?
„Várhatóan 2013 tavaszán kerül elfogadásra a családi csődeljárás intézménye.” – írja az MNB pénzügyi rendszert elemző igazgatósága a legfrissebb jelentésében. A családi háztartások adósságainak állami oldalról történő kezelésére létrehozandó eszközről 2010 óta lehet hallani és olvasni a médiában. Mindeddig azonban semmilyen lényeges lépés nem történt a bevezetése érdekében, sőt, valójában az sem volt világos, hogy mit is takarna pontosan a „családi csődeljárás” kifejezés. Az MNB összeállítása alapján azonban valamelyest tisztult a kép, azonban az eddigi állami adósság-megoldásokhoz hasonlóan ezúttal is fel kell vetni a kérdést: Vajon mennyi értelme lesz?
Az MNB szerint a rossznak minősíthető lakossági hitelportfólión javíthat érdemben a családi csődeljárás intézményének bevezetése. A központi bank jelentése úgy fogalmaz, az intézmény fő előnye az lehet, hogy – szemben az eddigi, csupán a jelzáloghitelekre kiterjedő adósságsegítő programokkal – egy-egy adós minden tartozására kiterjedhet. További előnye a jegybank szerint, hogy lehetőséget nyújt az adós számára az ingatlan-állomány megtartására.
(Együtt fizethetik?)
De mi is az a családi csődeljárás?
Az elképzelés szerint első körben speciális szempontokat állítanának fel az adósokkal szemben és akik annak megfelelnek, azok válhatnak jogosulttá arra, hogy a programban részt vegyenek. A „családi” adósságrendezésre irányuló procedúra első felvonásában az adósoknak a hitelezőkkel kellene egyezségre jutniuk, vagyis mindazokkal, akikkel szemben tartozásuk áll fenn. (Tehát nemcsak a devizahitelt nyújtó bankokkal adott esetben, hanem még például a telefonszolgáltatóval, a közmű-szolgáltatóval, stb.) Abban az esetben, ha a hitelezőkkel együttesen nem sikerül megkötni a konszenzust, egy adósság törlesztésére vonatkozó, hosszú távú tervet kell elkészíteni. Elviekben a terv az eladósodott magánszemély, család teljes körű vagyoni helyzete alapján kerülne kialakításra. Ennek a tervnek megfelelően kellene törleszteni az adósságokat, s ha ez megtörténik, utána az adós „tiszta lappal” kezdheti újra az életét. A terv magában foglalná az adós forgalomba hozható vagyontárgyainak értékesítését, továbbá a befolyó jövedelme felhasználását és megosztását a létfenntartása és az adósság rendezése között.
És a dilemmák?
A lakóingatlanok tömeges méretű elvesztésének elkerülését is célozza a családi csődeljárás intézménye. Végső soron azonban könnyen előfordulhat, hogy a „sok cécó” ellenére ez az adósságrendező folyamat is végül ahhoz vezet, hogy az adós nem maradhat a lakóingatlanában. A legtöbb esetben ugyanis éppen azoknak a magánszemélyeknek és családoknak lenne szükségük a hasonló megoldásokra, akik már teljesen felélték a rendelkezésükre álló javakat, a tartozásaikat tovább nem tudják törleszteni. Az ő esetükben pedig valószínűsíthető, hogy nem tudnak a hitelezőkkel olyan jellegű egyezséget kötni, amely alapján megfelelő mértékben teljesíthetik kötelezettségeiket, s emellett a megélhetésük és a megfelelő munkavégzésük is biztosított marad. A törlesztési tervben foglaltak alapján pedig elképzelhető, hogy minden lényeges, valós értékkel bíró vagyonelemüket (gépjármű, kerékpár, egyéb ingatlan, stb.) értékesítenie kell az adott családnak a tervben foglaltaknak megfelelően. Igaz, legalább esély kínálkozhat arra vonatkozólag így, hogy végül teljes rendezés alá kerüljön az adósok helyzete. Kérdés persze, hogy mit szólnak mindehhez a hitelezők, mindenekelőtt a bankok?
Az is valószínűsíthető, hogy nagyfokú adminisztrációs feladatokat jelentene majd a családi csődeljárás bevezetése, az állam részéről pedig egy teljes intézményrendszer felállítását (adós vagyonának felmérése, kapcsolattartás, közvetítés, stb.).
Szintén nagy kérdés az is, hogy a hitelezőkkel, így nemcsak a bankokkal, hanem az egyéb szolgáltatókkal, magánjellegű ügyletekből (pl. kölcsön) eredő tartozások követelőivel mi lesz? Rendkívül nagy jogbizonytalanságot jelentene egy olyan intézmény bevezetése, amely alapján már egy szerződéskötéskor elképzelhető, hogy a rosszabb anyagi helyzetben levő adós később nem tud fizetni, s a családi csődeljárás bevezetése miatt az adós – bizonyos értelemben legitimizált módon – később nem, illetőleg csak részben teljesíti majd a kötelezettségeit.
