Sokat kellett várni erre a jogerős ítéletre, de végre itt van! Tudom, sokan szkeptikusak
voltak a bankok perelhetőségével kapcsolatban, a bátrak viszont úgy vélték, hogy a bankok monopol helyzete a bírósági tárgyalótermekben véget ér. És így lett, nincs kettős mérce!
A devizahitelesek tisztességtelen megsarcolásának vége lehet. A deviza alapú kölcsönök
esetén általános banki gyakorlat volt, hogy míg a kölcsön folyósításakor a vételi árfolyamon állapították meg a kölcsön összegét, addig az adós törlesztését az adott deviza eladási árán számolták be. Erre a banki elszámolási módra mondta ki most a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítélete, hogy tisztességtelen.

A pert Kásler Árpád és felesége indította az OTP Kereskedelmi Bank Nyrt. és OTP Jelzálogbank Zrt. ellen tisztességtelen szerződési kikötések semmisségének megállapítása iránt.
Az ügyben első fokon a Békés Megyei Bíróság 2011. december 8-án már a felperesek javára
döntött, de az alperes OTP fellebbezése folytán az ítélőtáblára várt a végső szó kimondása (persze, ha a bank nem megy tovább a Kúriára).

A másodfokú ítélet mellőzte a devizában számolt kezelési költségre vonatkozó szerződési
kikötés semmiségének megállapítását. Ugyanakkor helybenhagyta az első fokú ítélet
azon rendelkezését, miszerint semmis, tehát érvénytelen a szerződés azon pontja, amely
feljogosította a bankot arra, hogy az adós által fizetendő törlesztőrészletek forintösszegét
- eltérően a folyósításkori vételi árfolyamtól - a általa alkalmazott deviza eladási árában
határozza meg.

A legnagyobb magyarországi bank ellen indult perében a felperes – egyebek mellett - a deviza alapú kölcsönszerződésük két rendelkezését támadta meg. Egyrészt
kifogásolták, hogy az OTP a kezelési költséget devizában állapította meg, és terhelte rájuk.
Másrészt azt, hogy amikor a hitelt törlesztik, akkor a törlesztőrészlet forintösszegét az OTP a deviza eladási árfolyamán határozza meg, miközben a kölcsön folyósításakor a bank a vételi árfolyamon állapította meg a kölcsön összegét. Sok ezer devizahiteles gondolhatta azt, hogy ez mekkora szemétség, de a felperesek kérték is a bíróságtól, hogy mondja ki a kettős mérce tisztességtelenségét.

Az első fokú bíróság megállapította mindkét szerződési kikötés semmiségét, és ami nagyon
lényeges, a törlesztések esetén az eladási árfolyam helyett a vételi árfolyam alkalmazását
rendelte el, visszamenőleges hatállyal. Vagyis ennek alapján az adós visszakövetelheti a
banktól az évek alatt tőle csalárd módon elvett pluszpénzeket. Ez bizony több százezer
forintos tételt jelent!

Nem csodálkozunk rajta, hogy az OTP fellebbezett, mert jól tudta, hogy ha ebben a perben veszít, akkor felbuzdulnak az adósok, a hitelkárosultak, és tömeges bankperlésnek nézhetnek elébe. Így aztán azt akarta bebizonyítani, hogy ezeket a szerződéses kikötéseket a bíróság érdemben nem is vizsgálhatja, mert ezek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás összemérése szempontjából releváns tényezők, és a Ptk. szerint a kikötés ilyen esetben nem támadható meg. De ha mégis érdemben vizsgálná, akkor a két kikötés nem tisztességtelen, megfelelnek a jóhiszeműség és a tisztességesség elvárásainak. Saját tisztességét a bank abban látta, hogy a deviza alapú kölcsön ügyleti kamata a forint alapú hitelekhez képest alacsonyabb volt, az adósok kedvező kondíciók mellett vehették fel a kölcsönt, és tisztában voltak az árfolyamkockázat hatásaival. Ez persze, mint tudjuk, nem igaz. A bankok voltak azok, akik elviselhetetlenül magas kamattal adtak forintkölcsönt, mintegy belekényszerítve az embereket a deviza alapú kölcsönökbe, és elbagatellizálták az árfolyamkockázatot, nem beszélve a beláthatatlanul hosszú, 30-35 éves futamidőkről, hisz ilyen távra semmilyen szakember sem képes előre látni, nemhogy egy laikus.

Természetesen a felperesek nem hagyták magukat, és joggal állították ellenérvként, hogy a kölcsönszerződésnek nem volt célja a devizaértékesítés, a bank így olyan haszonhoz jutott, amelyre a felek szándéka nem terjedt ki.

Az ítélőtábla pedig kimondta, hogy az eladási árfolyam alkalmazása a törlesztéskor azért
tisztességtelen, mert a folyósításkori és a törlesztéskori árfolyamnak egyneműnek kell lennie.
A perbeli esetben – és bátran tegyük hozzá, hogy az általunk ismert devizakölcsönöknél
mindnél - a bank a folyósításkori összeget vételi árfolyamon számította. A bíróság
kifejezetten nem mondta ki, de a végkövetkeztetésünk csak az lehet, hogy az OTP az adott esetben (és minden más hasonló esetben bármelyik bank) csalárd módon húzta be a
csőbe ügyfeleit. Hiszen jól tudta, hogy a folyósításkori vételi árfolyam és a törlesztéskori
eladási árfolyam alkalmazása azzal jár, hogy az adós abban az esetben is eleve többet fog
visszafizetni, mint amit ténylegesen kapott, ha valamilyen csoda folytán a devizaárfolyam
változatlan, az ügyleti kamat és a kezelési költség 0 %-os lenne az egész futamidő alatt.
Egyikünk sem látott még olyan bankot, amely kevesebbért adta volna el nekünk a svájci
frankot, mint ahogy tőlünk venné.

KI is mondta az ítélőtábla: a kölcsönszerződés lényegével ellentétes, hogy a bank nemcsak
a pénz használatának ellenértékét (ügyleti kamat és költség) számolja fel, hanem a
devizakereskedelmi – adásvételi ügyletek körében alkalmazható beszerzési-eladási „árrést”
is. A devizahitelesek pedig mondhatnák, kettőt fizetsz, egyet kapsz, de azt is jóval
kevesebbet, mint ahogy gondoltad.

A mostani jogerős ítélet után a bankok a tisztességtelen hasznot ezen túl már nem nyelhetik le, de a visszaszerzése senkinek nem megy automatikusan, pert kell indítani, most már látszik az alagút vége! Kezdődhet a kármentés!