Azt hittük ennél nincs lejjebb, de folyamatosan minden képzeletet felülmúló, filmbe illő fordulatok látnak napvilágot a végrehajtói botrányról. Úgy néz ki, hogy Völner Pál Schadl ”gazdájához” képest egy senki.
Így bukott le a végrehajtó vezér és Völner Pál
Feloldották a Schadl ügy nyomozati dokumentumait a titkosítások alól.
Az nyomozati anyagokat annak hordereje miatt sokáig titkosan kezelték, ám olyan mennyiségű bizonyíték került napvilágra (többek között Schadl lehallgatott telefonbeszélgetéseinek köszönhetően), hogy az ügy dokumentumait immár feloldották a titkosítások alól.
A 7 hónapon át zajló titkos felderítés irataiból kiderül, hogy egy NAV-tisztviselő lehallgatásán keresztül jutott el a nyomozó hatóság a végrehajtói kar elnökéhez és Völner Pál államtitkárhoz.
A NAV-os férfi azért került a Nemzeti Védelmi Szolgálat látókörébe, mert adócsalással kapcsolatos ügyekben jó pénzért elintézte, hogy ezek az ügyek megszűnjenek. Az ő telefonjának lehallgatása során vezettek a szálak a végrehajtói kar elnökéhez és az igazságügyi miniszterhelyetteshez.
Ezt követően kezdték el lehallgatni Shadl telefonját, aki rendkívüli módon megkönnyítette a nyomozóhatóság dolgát, mivel ostoba módon mindent lazán kifecsegett telefonon, nem voltak aggályai. Ez lett a veszte.
Lehallgatása során nemcsak a végrehajtói körökben tapasztalható korrupcióról szerzet tudomást a Nemzeti Védelmi Szolgálat, bőven akadtak más ügyek is. A jegyzőkönyvek szerint Shadl mindenféle bizniszbe belenyúlt, a nagypályás ügyletektől a pár milliósig. Végrehajtói és felszámolási ügyektől, ingatlan mutyikon át, jogi diploma intézéséig jó pénzért. Schadl mindent intézett, ráadásul telefonon. Minisztériumoktól, bíróságokon át, önkormányzatokon, építési hatóságokon, mindenhol igyekezett kapcsolatokat építeni és azokat hasznosítani. A minisztériumi kapcsolatokkal, végrehajtói kar elnökeként nem is volt ez nehéz, ám úgy néz ki volt ennél komolyabb háttere is.
Schadl „Gazdája”
A végrehajtóvezérnek a jelek szerint igen erős hátszele volt. Úgy tűnik Schadl mindenhová is elérő keze egy a - magyar politikai elitnél komolyabb befolyással rendelkező – mentorának volt köszönhető, akit ő – a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint - „Gazdám”-nak nevezett. Valószínűleg róla a jelenleg házi őrizetben lévő csinos felesége tudna sokat mesélni.
A lehallgatási anyagból kiderül az is, hogy a gazdival külföldön szokott találkozni, tehát valószínűleg nem magyar, vagy nem Magyarországon élő személyről van szó. Az ő segítségével válhatott a Magyar Végrehajtói Kar elnökévé, lett titokzatosan és mindenki másnál rövidebb idő alatt egyetemi adjunktus és tett szert magasrangú politikai kapcsolatkora. A nyomozati anyagból nem derül ki, ki lehet a titokzatos Jedi mester, de annyit lehet sejteni, hogy Völner Pál igazságügyi miniszterhelyettes hozzá képest említésre sem méltó, jelentéktelen figura.
Egyesek már most féltik Schadlt a börtönben, nehogy rejtélyes körülmények között rosszul legyen, vagy „öngyilkosságot” kövessen el. Nem tudjuk, ki lehet az a bizonyos „Gazda” de Schadl jövőjének alakulásából esetleg lehet majd következtetni rá.
Völner óriási pofára esése
Különleges pikantériája az ügynek, hogy a lehallgatásokra vonatkozó engedélyeket Varga Judit felhatalmazása alapján a helyettese, Völner Pál írta alá, így biztonságban érezhette magát a lehallgatásokkal szemben. Ezért is történhetett, hogy Völner kendőzetlenül, mindenféle virágnyelvet mellőzve, nyíltan beszélt telefonon Schadllal a közös ügyeikről. Talán még azzal is kérkedhetett üzlettársának, hogy ha valakit lehallgatnak Magyarországon, az csak az tudtával történhet. Igen ám, de mivel a nyomozás során Schadlt lehallgatták, így Völnert a védelmi szolgálat lazán lehallgatta Schadlon keresztül. Micsoda szívás…
Úgy tudjuk, az őrizetbe vett végrehajtók közül egy ember beismerő vallomást tett, ő házi őrizetbe került. Lefülelték Schadl sofőrjét is, aki a pénzfutár szerepét töltötte be. Információink szerint az ügyészek a többi gyanúsítottnak (végrehajtóknak) is tettek célzásokat arra, hogy ha beismerő vallomást tesznek, akkor kiengedik őket. Közöttük két ifjú hölgy is van, ezért elképzelhető, hogy ebből adódóan ők otthon fogják tölteni a karácsonyt. A karácsonyfadíszek, dekorációk mellett egy „bokalánc” is lesz az „ajándékok” között, amivel a mozgásukat lehet majd nyomon követni.