Részletek az igazságügyi minisztériumi szálakkal rendelkező végrehajtói bűnszervezet működéséről. A legújabb információk szerint Schadl milliárdokat csalt össze a végrehajtói hierarchia élén. Mutatjuk hogyan működött, ki mennyit tejelt, milyen pénzek mozogtak.
kép forrás: Nyugati Fény
A végrehajtó vezérhez képest kispályás és kevésbé kreatív játékos Völner Pál államtitkár, aki ügyenként 2-5M kenőpénzért játszotta el az Igazságügyi Minisztérium becsületét, 5-10 évet is kaphat, ha beigazolódik a gyanú. A színvonal kedvéért érdemes megjegyezni, hogy Völner villámgyorsan lemondott az államtitkári posztjáról, majd zseniálisan megüzente: nem követett el bűncselekményt.
Mit tett Völner konkrétan?
Völner mentelmi jogát felfüggesztették, így elhárult az akadály az elől, hogy eljárást indítsanak ellene az ügyben. Az igazságügyi miniszterhelyettes mentelmi jogának felfüggesztését indítványozó országgyűlési határozati javaslatból nagyon sok minden kiderül:
- Pénzt kért azért, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket Schadl akart.
- Pénz fogadott el azért, hogy támogassa Schadl Györgyöt abban, hogy a Karral kapcsolatos elképzelései érvényre jussanak és hogy zavartalanul folytathassa kétes ügyleteit a kar élén.
- Kenőpénzért vállalta, hogy Schadl György végrehajtói kari elnök érdekeinek megfelelően végezze hivatali munkáját
- Pénzért hivatali kapcsolatait felhasználva támogatta a Kar elnökét abban, hogy az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe nem tartozó támogatásokat nyerjen el a Kar elnöke által megjelölt személy vagy cég.
- Pénzért hivatali kapcsolatait, pozícióját és abból fakadó befolyását felhasználva, hivatalos személyeknél eljárva közreműködött olyan ügyek intézésében, amelyek nem tartoztak a hivatali hatáskörébe.
Ezeknek a pénzeket Schadl György éttermekben adta át Völner Pálnak, vagy egész egyszerűen az utcán az autója mellett állva.
Végrehajtói maffia igazságügyi minisztériumi szálakkal?
Bár Völner Pállal kizárólag a Kar elnöke állt kapcsolatban, mégis hálózati rendszert alakítottak ki, melyben az igazságügyi minisztérium és a végrehajtói kar apparátusa is benne volt.
Az országgyűlési határozati javaslatból kiderül, hogy Schadl György összesen 83 millió forint jogtalan előnyt adott át dr. Völner Pálnak, amelyet a hivatalos dokumentum tételesen dátum és összegek szerint felsorol.
A Schadl kérésére kinevezett végrehajtók fejenként havi több millió forintot fizettek vissza a kar elnökének, amiből bőven futotta Völner 83 millió forintos megkenésére.
Ezen túl azonban egy összegben is kellett fizetni a végrehajtó vezér számára. A jobb helyekért százmilliós tételeket, a kevésbé frekventált végrehajtói székekért több tízmilliót perkáltak. A nagypályás végrehajtók egy összegben fizettek a kápónak, a kispályások részletfizetést kaptak a maffia működésbe hajló végrehajtói karnál. Persze Schadl felesége is kapott végrehajtói kinevezést, illetve azzal együtt egy zsíros végrehajtói praxist férjétől családi vállalkozásként, Így most a fiatal szőke bombázó végrehajtó néni, szexi bokalánc helyett nyomkövetőt hordhat a lábán. Biztos jól áll neki.
Úgy tűnik először a jogi diplomáért kellett kifizetni (a Pécsi Tudományegyetemen), majd a végrehajtói székekért, ami évente több százmilliós hasznot hozott a korrupt végrehajtóknak az adósok lenyúzásából. Szinte bármennyit megért a derék „jogászoknak” a nemes állás. Gyermekeik büszkék lehetnek majd rájuk.
Íme a végrehajtók listája és a konkrét összegek, amit Schadl Györgynek fizettek vissza a végrehajtói székekért az adósok lenyúzásából:
- A Budai Központi Kerületi Bíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó 2018. november 28. napja és 2021. május 13. napja között összesen 254 800 000 forintot,
- A Monori Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó 2018. október és 2021. június 14. napja között összesen 190 575 000 forintot,
- A Szekszárdi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó 2020. június 22. napja és 2021. október 4. napja között összesen 78 000 000 forintot,
- A Szigetszentmiklósi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó 2020. május 28. napja és 2021. június 10. napja között összesen 197 850 000 forintot,
- A Ceglédi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó 2021. április 14. napja és 2021. május 27. napja között összesen 81 500 000 forintot,
- A Fonyódi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó 2021. június 7. napján 42 677 000 forintot,
- A Győri Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó 2018. november 12. és 2020. november 30. napja között összesen 39 450 000 forintot, adott át összesen Schadl Györgynek a kar elnökének a részére.
Összesen csak a fenti ügyletekből Schadl György mintegy 885 millió forintot csalt össze magának.
Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozó országgyűlési határozati javaslatban olvasható a bizonyítékok listája is:
- Tanúvallomások
- A Nemzeti Védelmi Szolgálat által végrehajtott rejtett figyelés eredménye
- Lehallgatás, információs rendszer titkos megfigyelése során keletkezett közlemények, adatok,
- Gyanúsítottak vallomásai,
- Lefoglalt bűnjelek,
- Okirati és tárgyi bizonyítékok,
- Elektronikus adatok,
- Hívásforgalmi adatok