Brutális botrány: az igazságügyi miniszterhelyettes és a végrehajtói kar elnöke ellen bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett bűncselekmények alapos gyanúja miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség. Schadl Györgyöt már letartóztatták, Völner Pál pedig gyorsan lemondott, miután Polt Péter legfőbb ügyész mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta
Az igazságügyi miniszterhelyettes és a végrehajtói kar elnökének közös biznisze
A folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú, hogy Völner a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forint kenőpénzt kapott zsebbe.
Korábbi írásunkban beszéltünk arról, hogy a nyomozás tárgyát képezi, hogy Schadl György a végrehajtói székeket pénzért vagy más ellenszolgáltatásért osztogatta újonnan kinevezett végrehajtói klientúrájának, illetve arról is kiszivárogtak információk, hogy havonta is kellett fizetni az így szerzett lehetőségekért. Ezekből a pénzekből tudott visszajuttatni Schadl, Völner Pál igazságügyi miniszterhelyettesnek. A nyilvánosságra került nyomozati információk szerint évek óta virágzott a közös vállalkozás.
Völner Pál a gyanú szerint kenőpénzért vállalta, hogy felügyeleti, hatósági és igazgatási jogkörével visszaélve Schadl György igényeinek megfelelően konkrét végrehajtói kinevezéseket intéz el. Ezekért a kinevezésekért fizettek az újdonsült végrehajtók Schadlnak, aki viszont fizetett Völnernek.
A szomorú, hogy mindezeket a pénzeket elárverezett ingatlanokból, szörnyű nehéz helyzetbe - végrehajtás alá került - adósok vagyonának, jövedelmének elvonásán keresztül, rajtuk nyerészkedve fizették meg a végrehajtók, az üzlet tehát végső soron a bajban lévő emberek lenyúzására épült.
Végrehajtói maffia – létezik?
A hatóság bűnszövetségben elkövetett korrupciós ügyben nyomoz.
Shadl Györgyön és feleségén kívül jelenleg tizenkét gyanúsított van, akik közül nyolc végrehajtó és egy végrehajtó helyettes. Nem mindenkit ért ez meglepetésként.
Az adósok és az őket képviselő jogászok, ügyvédek szakmai berkeken belül régóta látták a végrehajtói szférában eluralkodott visszaéléseket, korrupciót, bűnözői mentalitást, de a végrehajtói kar védelmét élvező és a speciális végrehajtásjogi eljárásokban a végletekig dörzsölté vált jogász-végrehajtók megbuktatása esélytelennek tűnt régóta.
Most azonban a végrehajtó szakmán belüli tisztulási folyamat megindulására ad reményt, hogy a nyomozást a hatóságok láthatóan komolyan veszik. A fenti két vezető beosztású hivatalos személy ellen indult eljáráson túl a bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett korrupciós ügyben már hat végrehajtót tartóztattak le, egy személyt pedig bűnügyi felügyelet alá helyeztek.
Akasztják a hóhért
Schadl és felesége sok vitatott esetben rendelte el mások teljes vagyonának lefoglalását. Most talán átérzi ő is a feelinget, miután az ügyből kifolyólag a Központi Nyomozó Főügyészség a ingatlanjaik zár alá vételét kezdeményezte.