Kedves Olvasók!
Kisfiam születése után némi időre volt szükségem hogy összeszedjem magam, és úgy néz ki, ez mostanra sikerült. :) Immár újult erővel folytathatom a blogolást, mely az elmúlt fél évben életem részévé vált.
A blog indulása óta rengeteg kritikát kaptam, de az egyértelműen bebizonyosodott számomra hogy érdemes volt elindítani, hiszen a posztokat egyre többen kíséritek figyelemmel nap mint nap. Ezért úgy döntöttem, nem egyszerűen csak folytatom, hanem egy fokozattal feljebb kapcsolok.
Azt nyilván észrevettétek, hogy történt némi fazonigazítás a blogon. :) Szerintem járt már neki egy friss, egyedi külső. De ez még nem minden.
Sikerült találnom egy hitelközvetítő céget, akik nem mellékesen megvették a reklámhelyeimet és felajánlották szakértői segítségüket az időközben megszaporodott olvasói levelek megválaszolásához. Mivel nem vagyok pénzügyi szakember, ez olykor igencsak feladta a leckét.
A blog neve, a „hitelkárosultak” kifejezés, sokszor megosztotta a kommentelőket. Volt olyan, aki szerint ilyen kifejezés egyszerűen nem létezik. :) Talán valóban nem a legszerencsésebb, egy ideje már gondolkoztam azon, hogy lecserélem valami pozitívabbra.
Be kell valljam, az „Élet a hitel után” sajnos nem az én ötletem, hanem a már említett cégé. Én megkérdeztem, ők pedig megengedték a használatát.
Az url-ben egyelőre megmarad az elnevezés. Tartalmilag sem változik semmi, célom továbbra is a felelős hitelfelvétel gondolatának terjesztése, hogy lehetőleg minél kevesebb problémás hitellel kapcsolatos bejegyzés szülessen.
Mutassuk meg, hogy igenis van élet a hitel után...